Get Adobe Flash player

Erdélyi borrégió

Erdélyi-Hegyalja

Erdélyi-Hegyalja mindig az Erdélyi-medence egyik legnevesebb szőlőtermő vidéke volt. Az utóbbi évtizedek mennyiségi termelése az itt készült borok minőségét jelentősen rontotta, ennek ellenére több kiváló borral dicsekedhet a régió. A legjelentősebb fajták: Királyleányka, Fehér leányka, Furmint, Kövér, Piros tramini, Szürkebarát, Olaszrizling, Sauvignon, Ottonel muskotály, Rajnai rizling, Neuburgi, Tramini, Járdovány. A borvidék észak-déli irányban  két körzetre tagolható, az északit Nagyenyed és vidéke uralja, a délit Gyulafehérvár. Az enyedi körzet és egyben egész Erdély egyik legnevesebb borának számít a Plébános. Csombordi termése tette ismertté, az 1963-as évjáratot az 1972-es budapesti borversenyen nagy aranyéremmel díjazták. Alapízét a legtöbb változatban három fajta szolgáltatja: Furmint, Kövér, Ottonel muskotály. Az erdélyi püspökség pincéjének büszkesége Gyulafehérvár vidékén a Rózsamáli volt, mely az 1862-es londoni borkiállításon I. aranyérmet nyert. Száraz, tüzes bor, mai fajtaösszetétele: 30% Szürkebarát, 25% Fehér leányka, 20% Járdovány és Kövér, 15% Ottonel muskotály, 10% Olaszrizling.A rózsamáli dűlő egy része ma is az erdélyi érsekség birtoka.

Forrás: Csávossy György - Jó boroknak szép hazája, Erdély

Érmelléki borvidék

Érmellék a Partium egyik térsége. Elhelyezkedése Bihar és Szilágy megyék közé tehető, a Kraszna és a Berettyó folyók közé. Nevét, a rajta áthaladó Ér folyóról kapta. A kis-régió északkeleti és északnyugati felében nagyobb dombok húzódnak. Érmellék híres a bortermeléséről. Az Ér és a Berettyó vize között fekvő termőterületen található agyagos és öntéstalajon évszázadok óta folyik szőlőtermesztés. A középkorban az itt fekvő várak és vásárvárosok lakói termelték és fogyasztották a bort. A 16. században Itáliából származó szőlőt honosítottak meg az Érmelléken: ez volt a bakator. A középérésű szőlő jól viselte a Kárpát-medence időjárását, nagy fürtjein található gömbölyű bogyói bő termést biztosítottak évszázadokon át. Olyan adottsággal rendelkezett, amelyek lehetővé tették, hogy az idők során az egyik legelterjedtebb hazai fajtává váljon. A hűvösebb erdélyi szőlőskertekben éppúgy termett, mint a Balaton-felvidéken és a zalai birtokokon. A sárgás-zöldes színű, savanykás ízű pecsenyebor a filoxéravészig az egyik legnépszerűbb ital volt Magyarországon. Sok debreceni polgár vásárolt szőlőt a városhoz legközelebb eső borvidéken, hiszen a jó érmelléki bor biztos megélhetést biztosított számukra. Már 1690-ben 118 debreceni polgárnak, 29 érmelléki településen volt nagyobb szőlője. 1870-ben a Zichy család közbenjárásának köszönhetően az állam megalapította a diószegi vincellériskolát, amely az ország első borászati szakiskolája volt. 

Az érmelléki bor elég kemény, mérsékelt szesztartalmú bor. Leginkább a száraz borok az elterjedtek, kis mennyiségben akad félédes is. Az illatos borok kitűnő minőségűek (muscat, tramini). Korábban az Érmelléken rendszeres volt az aszú készítése is. A legkiválóbb érmelléki bor a 19. században az itáliai reneszánsz szőlőfajtából készített, kitűnő pecsenyebornak számító Bakator volt. Az újonnan elszaporodott fajták közül ki kell emelni a királyleánykát és a rizlinget. Mindkét szőlőfajta szép borokat ad. A nemzetközi elismertség útján elinduló érmelléki bor karrierjét először a filoxéra-vész akasztotta meg 1884-ben. A nagy lendülettel nekiinduló szőlőtelepítési munkálatoknak azonban a trianoni határ megvonása véget vetett, hiszen elszakította hagyományos piacaitól a borvidéket. A szőlőkultúra hanyatlásnak indult, amely aztán maga alá temette az egész vidéket. A  periférikus helyzetbe szorult régió fejlesztésére irányuló törekvések csak az utóbbi években indultak el.

Forrás: www.padalja.hu

Ménesi borvidék

A ménesi borvidék vagy Ménes-Hegyalja az arad-hegyaljai borvidék egyik központja. Ménes az utolsó északi pont, melyen érezhető az adriai éghajlathatása. A szőlőhegy nemcsak festői, de mély benyomást keltő, méltóságteljes látvány, a lépten nyomon kibukkanó sziklatömbök teszik azzá. A vidék ma is számbavehető szőlőtermő helységei: Solymosvár, Kladova, Pálosbaracka, Ópálos, Ménes, Gyorok, Aradkövi.

A vidék büszkeségei a vörösborok, ezen belül is a kadarka. Az oszmán terjeszkedés elől menekülő szerbek hozták be, de szinte őshonosnak számít. Sehol másutt magyar borvidéken nem készítettek belőle vörös aszút, csak a ménesin. Ehhez azonban meredek déli lejtő, sűrű tőkeállomány, ménesi karikás metszés, s igen késői szüret az, ami nélkülözhetetlen. Tartalmas, nagy borok készítésére nyílik itt továbbá lehetőség Merlot-ból, Pinot noir-ból, Cabernet franc-ból és Cabernet sauvignon-ból. Híres pincék a borvidéken: Ménesi pince: 1749-ben építette Grassalkovich I. Antal gróf. Az ő nevéhez fűződik, hogy nagy mennyiségű és jó minőségű ménesi bort szállított külföldre, megalapozva a borvidék hírnevét, illetve ő készített először nagyobb mennyiségű vörös ménesi aszúbort. Érdekességként megemlíthető, hogy a ménesi pincében volt a híres ménesi hordó, 30.000 l űrtartalommal, de miután néhány dongája megsérült, kikerült onnan. Ópálosi pince: a borvidék néhány ma is működő magánpincéjének egyike. 

Forrás: Csávossy György - Jó boroknak szép hazája, Erdély

Pincészetek                          Szálláshelyek                                      Éttermek