Get Adobe Flash player

Prágai kocsmakalauz

Hogy kerül a csizma az asztalra? Nézzük meg Arany Prágát - ősszel talán a legszebb, mikor a fák levelei sörszínekbe öltöznek, és pici aranyszemcsék úsznak a város fölött... Egy alapvetően borissza ember, most rá se néz a borra, de keményhabos Krusovicék, Gambrinusok, Staropramenek, Kozelek, Pilsnerek sevtlyk és cernék korsócskáit emelgeti... koptatja azokat a sörpadokat melyeken egykor Alfonz Mucha, Jaroslav Hasek, Milos Forman, Vaclav Hável, Milan Kundera és a nagy kedvenc Bohumil Hrabal, - aki nymburk-i sörgyár udvarán nőtt fel (lásd Sörgyári capriccio) - múlatta a tűnő időt, miközben párás korsóikban a buborék fölfelé szaladt... 

Ha az ember utazni készül, információkat gyűjt: útikönyvek, útifilmek, élménybeszámolók. Így tettem én is, és mikor már zúgott a fejem a sok adattól elbizonytalanodtam - muszáj nekem mindezt látnom? Mivel Prága volt az úticél: egy (magyar) Kozel (ami szájadhoz közel…) bontásával igyekeztem kimosni a sok felesleges információt... és jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat: mi lenne ha sörmentén közelítenék Arany Prágához!!!   Így került kezembe a Prágai kocsmakalauz: kocsmográfiai tanulmányok Hagymásy András tollából, (Budapest : Alinea, 2008) remek útikönyv. A katalógusban "Prága, útikönyv, italbolt" tárgyszavak szerepelnek a könyv leírásában, - az italbolt kifejezés a retro jegyében, amikor nem kocsmázni járt fejlett tudatú olvasó -, így máris mosolyra fakasztanak minket a katalógustündérek.

"A tradicionális cseh kocsma (…) egy jelenség. Olyan közéleti intézmény, mely nálunk, nemigen létezik. A cseh kocsmába az emberek nem inni járnak, hanem élni. Beszélgetni, társadalmi, magánéleti kapcsolatokat ápolni, gondolkodni, vagy csendben mélázni, de mindenképpen a közösség részévé válni. Isznak is közben, ez igaz, de az ivás nem ugyanaz, mint nálunk, a vasúti restiben…. A cseh kocsmában jó a hangulat és nincsenek társadalmi különbségek. Mivel szokás az asztalokhoz odatelepedni akkor is, ha ott már ülnek, könnyen egymás mellé kerül a minisztériumi főosztályvezető és a kéményseprő, az alanyi költő és a rakodómunkás, a polgármester és a postás. (…) és az emberek beszélgetnek. Ily módon olyan össztársadalmi kommunikációs és információáramlás valósul meg, amely az embereket közelebb hozza egymáshoz. A közösség iránti közöny kizárt, pedig (…) a ránk (magyarokra) jellemző lánglelkű és megalkuvást nem ismerő politizálás szinte ismeretlen." Áll a könyv előszavában, ez az, ez kell nekem!!!  A kötet 246 hospodát mutat be. Vannak köztük olyanok, amelyek a szerző kedvencei közé tartoznak, s olyanok is, amelyektől óva inti az utazót, mert könnyen megtörténik, hogy "lenyúlják", többet számláznak, vagy a felszolgált árpalé minősége marad el a kívánatostól és Csehországban megszokottól. Méltán nevezhető hézagpótlónak, mert elsősorban nem a turistavonulási útvonalak mentén levő, s az útikönyvek, és az idegenvezetők által ajánlott "műintézményekbe" kalauzolja el kedvteremtő leírással az olvasót, hanem a kevésbé felkapott és főként a helyiek által látogatott, s a tradíciókat őrző, a kocsmárosok és a csaplárosnék által vezetett kocsmákba. A kocsmák bemutatásán túl a kötetben számos prágai legendával, érdekességgel ismerkedhetünk meg: megtudhatjuk például, hogy mi okozta az Óvárosi téri békaesőt, vagy mi a titka a prágai múmiának! 

Követve a szerző tanácsait mi is úgy jártuk be Prágát, így sehol sem húztak le minket, finomakat ettünk ittunk (hétköznapi árakon pár lépésre a turistacsapásoktól), és a második korsó után a pincérek is mosolyogtak már (az első rendelést általában zordan veszik fel), sőt a Klementinumhoz neveztű hospodában (ez az épület és egyben a cseh nemzeti könyvtár neve) hallva beszélgetésünket, magyarul szólt hozzánk néhány szót a felszolgáló, igen-igen jól esett, miként őnékik néhány szavas cseh makogásom.  Egy picit játszunk el a gondolattal: Korcsma az OSZK-hoz, mi lenne nálunk... parlamenti képviselők, újságírók, bloggerek egyéb csepűrágók csócsálnák a hírt, a könyvtáros és kulturális szakmai szervezetek tiltakozó petícióit folyamatosan olvasnák fel a söröző asztalánál, mélyen sértett szavak dühödten csapódnának a sör kemény habjába... no elég ebből, jobb lesz kijózanodni egy barna Krusovice mellett. És ha már józanság, így ír erről Hrabal mester: " A stresszhelyzetek elleni legjobb védekezés, ha az ember újra és újra az éber nirvána állapotába hozza magát." Ez a gondolat nagyon összecseng a mi Hamvas Bélánk mondatával, amit magyar borászok némelyike oly szívesen idéz " A mámor a józanság legmagasabb foka."

És végül egy személyes kedvenc U Kocoura (A Kandúrhoz) a Kisoldalon (Malá Strana) a Vár alatt: itt specialitásuk a füstölt, sült csirkecomb burgonyás knédlivel, két fajta káposztával (Uzene kuřeci stehno bramborový knédlík, zeli) és mellé legalább 2 krigli Bernard světlé kvasnicové  (világos szüretlen) 12° (Próbáltam itthon is elkészíteni, sem az étel, sem a sör nem volt az igazi!!!)  A legendárium szerint Hrabal és Milos Forman egyik kedvence az U Kocoura. Hrabal meséli el azt is, hogy Milos Forman filmrendező egy alkalommal itt futott össze gyermekkori zongoratanárával. Marysko úr működése során egészen sajátos zenepedagógiai módszereket alkalmazott: nem egyszer kéz fölé tartott izzó piszkavassal ösztönözte tanítványait elmélyültebb gyakorlásra. Marysko úr Formannak is kilátásba helyezte, hogy elvesztheti mindkét karját, ahogyan Uličky nemzetébresztő papnak is levágta kezeit az ellenség, ha nem embereli végre meg magát a skálázásban. Nem csoda, ha Forman a filmezést választotta... és ha már film: Hrabal írásainak filmkoponistája Jiri Menzel, ő viszont nem issza, nem szereti a sört, így minden kocsmai találkozásuk alkalmával teát kért, és a kedves Bohumil mindig méla undorral nézte: hogyan kortyolgatja Jiri a teáját...

Borisza Petrosz

Megjelent: 2565 alkalommal