Get Adobe Flash player

VinAgora Nemzetközi Borverseny

Taroltak a magyar borok
4 nagyarany, 73 aranyérem, 87 ezüstérem, 6 champion díj, 3 „nevező ország legjobb bora”, 7 „legjobb fajtabor” díj, „legeredményesebb családi pincészet” díja, „legeredményesebb fiatal borász” díja, a „VinAgora új felfedezettje”, a „legegységesebb pontozással odaítélt aranyérem” díj


Az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny nagyon jó hangulatban zajlott, hiszen a bírálók legtöbbször barátként üdvözlik egymást egy-egy nemzetközi borversenyen. Már az első órától egy hullámhosszon dolgoztak a szakemberek, ami nagy dolog egy ilyen volumenű borversenynél. A szigorú munka egyetértésben zajlott, a versenyre érkező hazai és külföldi bírálók szerint az idei mezőny nagyon erős és kiegyenlített volt. Három napon át zajlott a zsűrizés, a délelőtti munka után a vendégek megismerhették Eger városát és néhány környező borászatot. Rengeteg érmet oszthatott volna ki a zsűri, de a szabályzat szerinti 30%-os éremkorlát miatt alakítani kellett a ponthatárokat. Sok bor magas pontszámot ért el, ám idén mégsem kaphatott érmet.

A néhány hete Egerben megrendezett VinAgora Nemzetközi Borversenyre 545 nevezés érkezett 13 országból. Többek között Ausztrália, Brazília, Libanon, Montenegro, Oroszország, Tajvan és Uruguay is szerepelt hazánkon kívül a nevező országok sorában. Az összesen 50 főből álló nemzetközi zsűri keményen dolgozott, hogy tudása szerint a legjobb döntést hozza meg a négy nap alatt.

Talán minden borász számára legfontosabb a Champion díj, hiszen az adott kategória 5 legmagasabb pontszámot kapott borát a zsűri az utolsó napon újra értékeli, és egymással párhuzamosan összekóstolva kiválasztja a legjobbat. Idén az alábbi Champion díjak kerültek kiosztásra:

Legjobb csendes fehérbor: Garamvári Szőlőbirtok Lellei Irsai Olivér 2017

Legjobb rosé: Molnár Borház Paulus Rozé 2017

Legjobb csendes vörösbor: Thummerer Pincészet Rébus Egri Cuvée Superior 2012

Legjobb pezsgő: Garamvári Szőlőbirtok Brut Nature 2015

Legjobb természetes édes bor: NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Badacsonyi Szürkebarát 2015

Legjobb botrytiszes bor: Pauleczki-Vin Szőlőbirtok és Pincészet Tokaji Muscat Lunel Aszú 6 puttonyos 2000


Pontszám alapján a legjobb magyar fajtaborok a következők:


Chardonnay: Hilltop Kamocsay Prémium Chardonnay 2016

Furmint: (holtverseny miatt 2 bor) Kovács Nimród Winery Furmint 2015, Pajzos Megyer Furmint Selection 2015

Olasz rizling: Schieszl Borház Nagykút Olasz rizling 2017

Pinot noir: Haraszthy Pincészet Pinot noir Rosé 2017

Kékfrankos: Fritz Borház Szekszárdi Kékfrankos Prémium 2013

Cabernet sauvignon:  Egri Korona Borház Selection Egri Cabernet Sauvignon 2013

Merlot: Gere Tamás és Zsolt Pincészete Merlot Válogatás 2012



Ha egy külföldi országból legalább 15 minta érkezik, akkor a nevezett minták közül a legmagasabb pontszámot elért arany érmes bor különdíjban részesül, ezt idén az alábbi pincészetek borai kapták:

Olaszország: TorreVento ’Since 1913’ 2016

Románia: Cotnari Grasa de Cotnari 1985

Szlovákia: Ostrozovic Tokajska vyberova esencia 2000


A VinAgora Borverseny különdíjai

Csonka és Fiai Kft különdíja a legeredményesebb családi pincészetnek: Gál Szőlőbirtok és Pincészet (5 arany- és 2 ezüstérem)

A Volkswagen Haszonjárművek különdíja a legeredményesebb fiatal borásznak: Mogyorósi Lajos – Paulus Molnár Borház (a verseny legjobb roséja Champion díj, 2 aranyérem, 3 ezüstérem)

A VinCE Magazin különdíja VinAgora felfedezettjének: NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet (Champion díj a legjobb természetes édes bornak)

A VINOFED különdíja a legegységesebb pontozással odaítélt aranyéremért: Varga Pincészet Aranymetszés Friss Olasz rizling 2017    

A részletes eredménylista megtalálható a VinAgora weboldalán.

Utoljára frissítve: 2018. június 30., szombat 09:50