Get Adobe Flash player
2019. március 05., kedd 15:42

XXIV. KADARKA NEMZETKÖZI NAGYDÍJ BORVERSENY

Értékelés:
(0 szavazat)
Villányba került az idei nagydíj, lezajlott a XXIV. Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borverseny Kiskőrösön az István Borházban.

A város idén ünnepli 300 éves évfordulóját. Az egy éves ünnepségsorozat részeként március 22-én került megrendezésre a már hagyományossá vált borversenyünk, ahol magyarországi, szerbiai, erdélyi és bulgáriai Kadarka borok (fehér, rozé, siller, vörös és cuvée) találkoznak a neves grémiummal, hogy kiválasszák a Nagydíjas Kadarkát.
A 3 bíráló bizottság összesen 101 mintát bírált el, melyből 75 önálló önálló Kadarka, 26 pedig Kadarka cuvée volt. A bizottságok élén Nyitrainé Dr. Sárdy Diána (Szent István Egyetem tanszékvezető, egyetemi docens), Dr. Pásti György (Szent István Egyetem, egyetemi docens) és Kisari István (Mathiász János Borlovagrend kancellárja) foglaltak helyet.
Mindeközben a nagyteremben „Szőlőtermelők integrációja” címmel érdekes beszélgetést zajlott, melynek moderátora Keresztes József volt, miközben több külföldi és magyar borvidék Kadarka borait kóstolhatták meg.
A beszélgetés után Ihos József szórakoztatta a kedves vendégeket.
A nap folyamán a rendezvény területén vendégenk megtekinthették támogató kiállítóink termékeit, ajánlatait, kellemes hangulatban megvitathatták a legújabb technológiákat, lehetőségeket a szőlőtermesztéstől, a finom borok elkészítésén át a csomagolásig és népszerűsítésig. Mindezt finom bor- és pálinkakóstolóval egybekötve.
A borverseny eredményeit Módos Péter, a Magyar Borakadémia tagja összegezte, majd elkezdődött az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás.

A Kadarka Nagydíjat Jekl Pincészet 2015-ös évjáratú Kadarkájával nyerte el.

A serleget Módos Péter, a Vándordíjat a tavalyi Nagydíjas, Koch Borászat képviseletében Fehér Anna adta át.
A második legszebb Kadarka a Garamvári Szőlőbirtok 2017-es Lellei Kadarkája, az elismerő serleget Domonyi László adta át.
A harmadik legszebb Kadarka idén a bulgáriai Lovico Winery 2016-os Gamza bora, a serleget dr. Tkatchenko Rossen Úr Ihos Józseftől vehette át. Ezt a bort Dr. Buza Péter, a Kadarka Kör Főkadarnagya külön Diplomával is jutalmazott. Az első három legszebb Kadarka egy külön ajándékcsomagban is részesült a Mátyás Pálinkaház jóvoltából.

Az eredményhirdetés után a vendégek is lehetőséget kaptak a nevezett borok szabad kóstolására és a bírák értékelésének megvitatására.

A nagydíjas borról  Jekl Kadarka 2015: rubin színű, közepes testű, fűszerek, gyümölcsök (meggy, szilva), jó tapadás, finom tanninok, összetettség és nagyon jó egyensúly jellemzi.

és még néhány Kadarkáról, ami nagyon ízlett és tetszett:

Mészáros Pál Kadarka Prémium 2016
Több kadarka klónból készült szekszárdi kadarka, illatában méz és fűszeresség található, izében a kadarka fajta egyedi íz világa, telt és meleg, sok fűszerrel, mely kellemes élményt hagy a szájban. Hosszú utóíz és bársonyosság jellemzi.

Eszterbauer Borászat "Nagyapám" Szekszárdi Kadarka 2017
Könnyed, cseresznyés, meggyes illat, lendületes,  fűszeres karakter, harmonikus, könnyed bor, édeskés, gyümölcsös, kedves, behízelgő, szép savakkal.

A határ túlodaláról Szabadkai-Horgosi borvidéken gazdálkodó Tonkovic (Bácska) Kadarka Rapszódia 2014:
telt, testes, sűrű textúrájú, de bársonyos, meggyes lecsengésű bor, nagyon itatja magát; számomra nagy meglepetés és nagy kedvenc lett.

Részletes eredménylista

Beszámoló a 2018-as borvesenyről

 

Megjelent: 458 alkalommal