Móri borvidék

A Vértes hegység déli-délnyugati védett, napsütötte lejtőin már a római korban is termesztettek szőlőt. A borvidék mai rangját a 18. század eleji német telepesek alapozták meg, akiket a velük letelepedő kapucinus rend is segített a szőlőtermesztés fejlesztésében. A borvidék jelentősége különösen a filoxéravész idején nőtt meg, mivel itt a homok- és a homokkal kevert lösztalajon a filoxéra kevesebb kárt okozott. A borvidék uralkodó fajtája az 1960-as évekig az ezerjó volt, amely a tradicionális, alacsony tőkeművelés mellett kiváló minőségű borokat termett rendszeres zöldmunka mellett. Ez egyben termésritkítás, terméskorlátozás is volt, ami a jó minőséget biztosította. A magas művelés térhódításával más minőségi bort adó szőlőfajták is elterjedtek, de az ezerjó fajta neve mindmáig összeforrt a borvidék nevével. Éghajlata általában a Dunántúl északi részeire jellemző és hazai viszonyainkat tekintve közepes értékű a szőlőtermesztés szempontjából. A hegyek, dombok déli, délnyugati oldalain a kedvező mikroklíma viszonylag jó termőhelyi viszonyokat alakít ki. Talaja fő tömegében löszön, mészkőtörmelékkel kevert löszön, dolomiton kialakult agyagbemosódásos barna erdőtalaj, barnaföld, homok. 

Jellemző szőlőfajták: ezerjó, leányka, tramini, chardonnay, rizlingszilváni, rajnai rizling, zöldveltelini, Irsai Olivér, királyleányka, ottonel muskotály

Borstílus savas, kemény borok, savtartalmuk a tokaji borokét is eléri, sőt, meghaladja (a korábbi évszázadokban aszút is készítettek a kedvező időjárás hatására). A borvidék rangos borai tüzesek, élénk savösszetételűek, testesek, illat- és zamatgazdagok.

A borvidék borútjai, borász egyesületei: Móri Ezerjó Borút Egyesület

A borvidékhez tartozó települések: Csákberény, Csókakő, Mór, Pusztavám, Söréd, Zámoly

Pincészetek                          Szálláshelyek                                      Éttermek